Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a teljesen felújított, közvetlen vízparti nyaralónkban, horgászati lehetőséggel, mely horgászati engedély és napijegy köteles.


Családok számára kiváló feltöltődési lehetőséget biztosítunk. Míg az apuka horgászik, az anyuka napozhat, a gyermekek pedig
játszhatnak a zárt kerthelyiségben elhelyezett játszótéren. Amikor a család egy kis lehűlésre vágyik a nyári forróságban, csak nyissa meg a kerti zuhanyt, vagy mártózzon meg a holtágban és élvezze a felfrissülést.


A vendégeknek lehetőségük van bográcsozásra illetve grillezésre is, akár sötétedéskor is elfogyaszthatják frissen sütött főzött ételeiket, natúr és csendes környezetben, a kerti kiülő pagodában, hiszen a kert, sőt a part is meg van világítva.

A holtágban a kecsegén kívül minden őshonos hal faj megtalálhat. Igazi horgász paradicsom, rekord méretű halak is kerültek már horogra. A tavat folyamatosan telepítik, hogy megfelelő halállománnyal rendelkezzen. Figyelmükbe ajánlom a már többször kipróbált és jól működő csalit, az ananász - banán ízesítésű bojlit, mely a Keen Carp terméke. Kérdés esetén keressenek a Kapcsolat menüpont alatt található módokon.


A téliesített ház két szintes, tehát télen és nyáron egyaránt bérelhető. Elektromos fűtőtesttel és kandallóval felszerelt, a holtág horgászható addig míg be nem fagy. A ház felső szintjén található egy terasz, mely panorámás kilátással és két különálló szobával rendelkezik. Az egyikben egy franciaágy, a másikban egy emeletes és egy különálló ágy található. Az alsó szinten található a fürdő, konyha és a nappali, amelyben két fő megpihenhet. Hordozható ágy igénylésére is lehetőség van.


Kábeltévé és az internet wifi erősítővel be lett szerelve, így amennyiben fontos elintéznivalója van az internet világában, megteheti a ház teljes  területén, az udvaron sőt a stégen is.


Tehát semmi más dolga nincs, csak beülni az autóba, ruhát, ételt és italt hoznia magával, mert a lakásban és a kertben minden megtalálható:

  • Konyhai felszerelés: edények, poharak, tányérok, lábasok, mosogatószer, edényszárító, mikró, szarvasi kávéfőző, kenyérpirító, mélyhűtő, hűtő, elektromos főzőlap és sütő.
  • Nappali: tévé, étkező asztal 6 székkel, kanapé.
  • Fürdő szobai felszerelés: törülköző, hajszárító, kézmosó, wc papír, tusfürdő, kabinos zuhany, mosógép, 120l-es bojler.
  • Szobák: franciaágy, egy személyes ágy, két személyes emeletes ágy, paplan, párna, kispárna, ágynemű, tároló szekrény, ventilátor.
  • Alsó terasz: asztal négy székkel, hintaágy.
  • Kert: homokozó, csúszda, kerti zuhany, kiülő pagoda, bogrács, grill.
  • Fedett kocsibeálló.
  • Csónak: elektromos motorral és hozzá tartozó akkumulátorral.

 Extra szolgáltatás igény esetén!

- Tudunk biztosísatni családi hajókirndulást,

- Profi horgásztúra vezetést (Guiding)

- Peressi-holtág, Hortobágy-Berettyó illetve élő Kőrös folyókon.

 

A házban lévő vizet fúrt kút biztosítja, sajnálatunkra NEM IVÓVÍZ! Kérjük önöket, hozzanak magukkal iváshoz, főzéshez mindenképpen.

Amennyiben kérdése merülne fel, bármivel kapcsolatban, illetve szakmai tanácsadásra lenne szüksége a horgászattal kapcsolatban, a megadott elérhetőségeken forduljon hozzánk bizalommal.